tiki-taki

Fricska a kultúrhatalomnak

Látom ám a neten, hogy ötven éve rendezték meg az első Táncdalfesztivált Magyarországon! El is hűltem rögtön! Ötven éve????? Ilyen öreg lennék, mikor lélekben pont annyi vagyok (majdnem) mint akkor? Ami rajtam kívülről látszik az csak megtévesztése másoknak, meg a sors kicseszése velem! De túl lehet élni - nem fáj! Főleg ha az ember öreglánya ilyen gazdag - emékekben...

Igen, bizony úgy volt az akkor, ahogy mások is mesélik, össznépi kultúrprogram volt a Táncdalfesztivál. Amikor adták az egész ország (nemcsak a fele) a szomszédék tévéje, meg a Keravill kirakataiba kirakott tévék előtt tolongott, hogy láthassa, hallhassa a fellépőket, Koncz Zsuzsát, Kovács Katit, Zalatnay Saroltát, Harangozó Terit, Zoránt, Aradszky Lacit a magyar beat együtteseket az Omegát, az Illést, a Metrót... Akik akkor és ott kaptak először óriási nyílvánosságot, s népszerűségük azóta is töretlen. A mai unokák éppúgy dúdolgatják az akkor slágerré lett dalokat, mint a nagymamájuk, annak idején és még ma is...

Nekem, akkori mezei tininek, legjobban Zalatnay Cini jött be. Olyanra vágattam a hajam, olyanra festettem a szemem, miniszoknyát is gyártottam és még hosszúszárú csizmát is sikerült beszereznem olcsón! az Alkalmi Áruházban. Igaz nem ezüst színű volt, mint a Cinié, de állítólag (úgy meséli) az övé sem volt igaziból ezüst színű csak egy gumicsizmát festett be kályhaezüsttel...

Így visszapillantva jókat derülök azon, amit akkor nem igen vettem még észre. A Táncdalfesztiválnak természetesen megadta a kultúrhatalom a stílusirányt, miszerint jó lenne, ha magyar népzenei motívumokkal komponálnák össze a beates számaikat. Az Illés együttes, Szörényi Leventével az élen profin össze is hozta így a győzelmet.

Persze ehhez nem lett volna elég a paszomány zsinóros Bocskai mente. Pedig igazán jól áltt a fiúknak, különösen Bródynak, olyen helyesen esetlenül mozgott benne! ( vidáman mosolygok, míg hallgatom!)

Az akkori Syrius együttes, amelyiknek Pápai Faragó László volt az énekese már nem bírta ki, hogy ne adjon egy jó kis fricskát a zsűrinek, a kultúrhatalomnak! Rántottak egyet a húrokon, aztán ment az umcsa-umcsa-umcsázás hangosan röhögésig! Most sem bírom ki vihogás nélkül! 

A legszebb történet azonban Kovács Józsihoz, a csepeli munkás fiúhoz kapcsolódik, akiből a Táncdalfesztivál és Csepel munkás közössége nélkül egészen biztosan nem lett volna az, aki...

A jó hangú fiú elindult a dalversenyen, ám a zsűri az érzelmesre sikeredett, se nem beates, se nem magyaros, csak egyszerűen érzelmes, szerelmes dalt csúnyán lepontozta. Így Kovács Józsi a kieséses rendszerben működő vetélkedőnek végleg búcsút inthetett.

De a csepeliek ezt nem hagyták annyiban! Síppal, dobbal, nádihegedűvel, kereplőkkel, transzparensekkel az utcára vonultak - TÜNTETNI! Ez volt az egyetlen "ellenzéki" tüntetés a Kádár rendszerben! Ott volt egész Csepel, többen voltak az utcán, mint egy Fradi -Újpest meccs előtt!

Mit lehetett tenni a népakarat ellen? Így hát Kovács Józsi továbjutott... ésss! Eljutott egészen a bécsi Staatoperig, ahol Kovács József operaénekesként minden fellépésével hírdette: sokra képes a tehetséges magyar, ha akar!

Nyugodjon békében éppúgy mint a többiek Harangozó Teri és mások, akiket akkor ismert meg a közönség de már nem lehetnek velünk!  Szebbé, élhetőbbé tették az életünket, ötven éven át!

Nagy szükség volt rájuk, mert nem volt könnyű életünk, mondhatnánk azt is hogy olykor-olykor kicsit sz@r is - de azért vidáman ettük!

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A füredi Anna bálon...

Szombaton tartották meg Balatonfüreden a hagyományos, hosszú évtizedek óta komoly társadalmi eseménynek számító füredi Anna bált, immár 191. alkalommal. A szokások szerint, ha Anna névnap hétköznapra esik, mint ahogy, most is, akkor a névnapot megelőző szombaton kerül sor a rendezvényre. 

Talán még maga, Szentgyörgyi Horváth János Fülöp sem gondolta volna, mikor az első bált megrendezte leánya, Anna Krisztina névnapjának tiszteletére, hogy 2016-ban még mindig báloznak majd a festői szépségű és gyönyörű építésű villájában, a Horváth házban. Azt sem hihette volna, hogy ez a bál lesz Európa legrégibb ilyen rendezvénye. Annak ellenére sem, hogy a Szentgyögyi Horváth család háza nemcsak a társasági élet központja volt, de egyfajta szellemi alkotóműhely is, ahol a század elején kibontakozó reformkor nagyjai időröl időre összegyűltek. Gyakran vendégeskedett itt Kossuth Lajos, Széchenyi István és Wesselényi Miklós is. Jókai Mór, a nemzet nagy mesemondója nélkül pedig elképzelhetetlen lett volna egy-egy Anna bál, amíg az író feleségével Laborfalvi Rózával Balatonfüreden töltötte a nyarakat - az bizony pedig hosszú éveken át tartott. 

Százkilencvenegy év - százkilencvenegy bál... De ez nem így volt. Az évek száma stimmel, de nem ennyi Anna napi rendezvény volt Balatonfüreden, hiszen a háborús évek alatt és az azt követő időkben üres maradt a Horváth ház, Annák napján is... De a forradalmat követően, 1957-től már újra megrendezték a bálokat, s tartják azóta is. Balatonfüred városának hagyományőrzői pedig úgy gondolták, hogy az elmaradt évek is számítanak, hiszen pattinás, feledhetetlen hagyományt élesztettek újjá. Teljes pompájával, eleganciájával és az elmaradhatatlan szépségkirálynő választással.

A három gyönyörű ifjú hölgy az idei, 2016-os Anna bál legszebbjei. A bálkirálynő a 17 éves szögedi lány Kriveczky Villő lett,  első udvarhölgye a 18 éves szigetvári Gorosics Csenge lett, míg második udvarhölgye balatonfüredi ifjú hölgy, az ugyancsak 18 éves Káplár Fanni.

A bájos kis királynő, azt nyilatkozta a lapoknak, hogy a nagymamája gyermekkori álma volt, hogy két lány unokáját, még életében elhozhassa a füredi Anna bálba. De arról még a Nagyi sem álmodott, hogy szépséges unokája lesz a bálkirálynő.

Nagyon a szívemből beszélt Kriveczky Villő, mert bizony nekem is gyermekkori álmom volt, hogy bejuthassak a füredi Anna bálra...

Bár eddig még nem lehettem ott vendég, de emlékeim vannak róla... Hogyan? Óóóó!

Több, mint 15 éven át, ötéves koromtól kezdve ott voltam én is, minden Anna bál idején - a tömegben... Ámulva bámultam a felvonulókat, a ruhakölteményeket és elképzeltem, hogy egyszer talán majd én is, én is ott, lözöttük lehetek... Nem is tudtam még akkor, hogy milyen szerencsés vagyok, már csak azzal, hogy ott állhatok, hát még azzal, hogy a Papám, az én Papám. Tőle kaptam az első töltőtollamat, na és a Balatont! Meg a Füred közeli Vászolyon élő rokonságot. Az ő szeretetükkel körülvéve tölthettem a Balcsi mellett a nyarakat. Kerülhettem érintésnyi közelségbe a bálozó ifjú hölgyekkel, ott a tömegben áhitozva ácsorogva.
Éveken át tágranyílt szemekkel bámulhattam a csodás bevonulást:

Aztán másnap reggel a kivonulást. Mert a füredi Anna-bál hagyományai közé tartozik, hogy a bál szépségkirálynője és udvarhölgyei hintóval hajtanak végig a városon, hogy mindenki megcsodálhassa őket.

Egyik évben emlékszem, megbokrosodtak a lovak, s őrült vágtába kezdtek, míg végre az állomás felé vezető úton sikerült megfékeznie őket a kocsisnak. Óriási riadalom támadt, volt sikítozás, rohangálás - de szerencsére az Anna bál szépeinek nem esett bajuk, s nem sérült meg a bámészkodó tömegből sem senki.
Én még láttam a hatvanas évek egyik Anna báljának legszebbjét is hintóba ülni, ő lehetett az:

Pedig akkor még nem is tudtam, hogy minden bálozó ifjú hölgy kézzel festett, számozott herendi porcelán szívecskét kap, amit a nyakába akasztva visel, s a számát leolvasva voksolhatnak mellette a bálozók. Azt sem tudtam, hogy herendi porcelán étkészletben tálalnak a bálteremben, sőt!!!! azt sem, hogy mi a menü! Az idei menü például, amit az Anna Grand Hotel (ez a neve ma a Horváth háznak) chéfje, Tóth József készített el elképesztő finomságokat tartalmazott. Előételként konyakos borjú tatárt tálaltak, szardellával, marinált spárgával, zsenge borsóhajtással ízesítve. Kezdésnek nem rossz, ugye? Három fő fogásból lehetett később választani. Ha tehettem volna, én a zöldfűszer kéregben sült báránygerincet választottam volna, mentás zöldborsópürével.

Ha.... De sajna nem tehettem, mert most sem lehettem ott, a fenébe is!

De nem adom fel! Az unokámat biztos hogy elviszem, ha bejutnunk nem is sikerül, azért ő már táncolhat is, mert a Horváth ház melletti parkban utcabálon keringőzhetnek a kívül maradtak, s Anna báli menűből készült snack falatkákat is kaphatnak az Anna Grand Hotel cukrászdájában, ha van sétáló jegyük! Annyit meg azért majdcsak összehozunk valahogy! Az ember lánya, álmodja végig az álmait... különösen akkor, ha még Anna is!

Lányok, asszonyok, Nagyik álmodozzatok, Annák boldog névnapot!

Kedvcsinálónak egy korábbi Anna bálról készült videó, hogy tudjuk, miről nem szabad lemaradnunk!

(fotók: Balatonfüred hivatalos oldala, Blikk, fortepan.hu - videó: youtube Tibor Simon feltöltésében)  

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Csengettek Mylord! Megjöttek a magyarok!

 Nem túlzás azt mondani, hogy a Magyarországon sugárzott tévés filmsorozatok egyik legsikeresebbje a Csengetett Mylord? című angol vígjáték volt, amit az 1990-es évek elején sugárzott a magyar televízió. Ha valakinek esetleg nem ugrana be melyik volt, ezt a rövid videót megnézve felfrissítheti az emlékeit, a fiatalabbak pedig hátha kedve kapnak hozzá, hogy megnézzék, mert érdemes!

Magyarországi sikerét jelzi az is, hogy bár az 1990-es évek elején láthatták a nézők, ma sem feledték. A Facebookon rajongói csoport alakult, akik az évek során bakancslistájuk első helyére tették, azt az utazást, melynek keretében ellátogatnak Angliába. Úti céljuk a Meldrum ház volt, ahol a filmet forgatták. S természetesen, ha már nekivágnak az útnak szerettek volna a film szereplőivel is találkozni. A csoport vezetőinek sikeres szervező munkája nyomán létre is jött a találkozás a közelmúltban, a Meldrum háznál, a neves angol színészekkel.

Óriási élményben volt részük, mert a színészek nagy örömmel fogadták a magyar csoportot, hiszen a szigetországban nem volt akkora sikere a filmnek mint nálunk, így komolyan meghatódtak, hogy egy távoli ország közönsége, ennyi idő után is kíváncsi rájuk. Olyannyira örültek, hogy magyarul köszöntötték a rajongói csoport tagjait. - mesélte az egyik szervező, Erdélyi Magdolna a Borsnak adott interjújában

A képen a magyarok csoportja a Csengetett Mylord sztárjaival .

Hogy teljes legyen a történet pillantsunk egy kicsit vissza a sorozat történetére, szereplőire. Az alábbi képen a filmsorozat szereplői láthatók - akkor:

Kihagyhatatlan, hogy mindegyikükről megemlékezzünk!

Felső sor, balról jobbra:

1.

  • Lord George Meldrum (Donald Hewlett): A ház ura. Ötvenes éveiben járó férfi, aki – legalábbis úgy képzeli – vaskézzel vigyáz családtagjai és személyzete erkölcseire, miközben ő maga viszonyt folytat barátja, Sir Ralph Shawcross feleségével, Lady Agathával. Zsugori és régi (viktoriánus) elveket valló, képmutató alak. A szolgák ügyetlenkedéseit is gyakran elnézi. Özvegyember, a felesége három évvel a történet kezdete előtt halt meg.

2.

Cissy (Catherine Rabett): Meldrum idősebb lánya. Családját és környezetét sokszor megbotránkoztató modernista (szocialista) nézeteket vall, férfiruhában jár és Pénelopé nevű barátnőjével csókolózik. Támogatja a dadaista költészetet és szíve sok tekintetben a Munkáspárthoz húz. Repülőgépet és automobilt is vezet. Határozott egyéniség és racionális elme.

3.

Poppy (Susie Brann): Meldrum fiatalabb lánya. Meglehetősen önző, úgy érzi, a legtermészetesebb dolog az, hogy körülötte forog a világ. Érzelmes, érzéki, kacér, könnyelmű. Előszeretettel flörtöl Jamesszel, a lakájjal, örömét leli abban, hogy látja, mennyire epekedik utána a férfi. Állandó udvarlója a kissé féleszű, ám gazdag Jerry.

4.

Teddy (Michael Knowles): George Meldrum öccse. Különc, gyermeteg lelkületű, néha már-már ostoba személyiség, aki minden normális posztra vagy állásra alkalmatlannak bizonyul. Családja kicsit hibbantnak és –mivel a fetisizmusig elmenően él-hal a cselédlányokért – kicsit perverznek tartja. Szeretne elszökni szerelmével, Madge Cartwright Rose nevű szobalányával (többször meg is próbálja), és (ha jobb nincs, féllegális) házasságot kötni vele. Réme, hogy George a szoborszerű szépségű, de utált arisztokrata lányhoz, Madge Cartwright-hoz kényszeríti házastársul

Ők a Meldrum család, a brit arisztokrácia díszének éppen nem nevezhető tagjai.  A Teddy mellett álló úr kezdi a cselédek, az alkalmazottak sorát, ő a komornyik s egyben film főszereplője is.

5.

Alfred „Alf” Stokes (Paul Shane): A Meldrum-ház komornyikja, akit a sorozat elején fogadnak fel. Állását annak köszönheti, hogy a háborúban megmentette az ifjabbik Meldrum életét James segítségével. Előző szolgálati helyéről azért rúgták ki, mert zálogba adta a halkéseket, így úgy döntött, nem túl sikeres cirkuszi pályafutását követően visszatér komornyiknak, a véletlen műve, hogy a Meldrum-házban talál munkát. Ügyeskedéseit itt is folytatja, igyekszik pénzt kicsalni mind a felső, mind az alsó osztály tagjaitól. Bár lenézi, megveti, valamint ha teheti, meglopja munkaadóit, ki is szolgálja őket. Gyakran hangoztat munkáspárti frázisokat, szíve mélyén szocialista. Ugyanakkor kitart a munkásosztály tagjai mellett, és segít rajtuk, ha úgy adódik. Lánya Ivy, a szobalány, akit nagyon szeret, bár önzése és becstelensége néha felülkerekedik atyai szeretetén.

6.

Ivy Teasdale (Su Pollard): Esetlen, becsületes, szemüveges cselédlány, aki egy meghamisított ajánlás alapján kerül a Meldrum-házba – a neve igazából Ivy Stokes, és még sohasem dolgozott szobalányként. Ügyetlensége, és naiv butasága miatt sok olyan helyzetbe kerül, amilyenbe társadalmi rangja szerint nem kerülhetne.

7.

James Twelvetrees (Jeffrey Holland): Céltudatos, elhivatott, beképzelt lakáj, aki hisz az arisztokráciában, a társadalmi osztályokban, és az a vágya, hogy ő legyen a komornyik. Amilyen alázatos "feljebbvalóival", olyan fölényes a nála szegényebb sorsúakkal. Számára Miss Poppy a tökéletes a nő, aki megtestesíti a gazdagságot, a szépséget, és mindent, ami a felső osztálynak kijár. Azonban becsületes, makulátlan jellem, elvi okokból nem hajlandó megkárosítani kenyéradóját.

8.

Wilson kapitány (Bill Pertwee): Szereti Mrs Lipton főztjét, na persze még az utca összes többi szakácsáét is. Feladata szerint a gazdagok utcájában posztoló rendőr, a valóságban korrupt zsaru, akinél „bármit” elintézhetnek a nemesek, persze ha támogatják 5 fonttal a rendőröket segélyező alapítványt. Szeret potyára járni ebédelni az utca összes szakácsához, de persze legjobban Mrs Liptonhoz… (Megjegyzés: Wilson eredetileg közrendőr vagy konstábler, de mivel ezek a magyarban szokatlanul hangzanának, a fordító kapitánnyá léptette őt elő. Ez egyedül abban az epizódban lehet zavaró a magyar nézőnek, amikor a „kapitány” egy felettese szóba kerül, aki őrmesteri rangban van.)

9.

Henry Livingstone (Perry Benson): Kicsi, szemüveges, kövér, ahogy jellemzi egyszer magát Ivynak, amikor Jamesszel hasonlítja össze magát. Bár iskolázatlan, remekül számol fejben, ért a motorbiciklihez, és a rádióhoz, továbbá elegánsan pukedlizik. Gyakran ejt el egy-két szemtelen vagy buta megjegyzést, amiért egy-egy pofon lesz a jutalma. Szerelmes Ivyba, ám ő csak barátként tekint rá.

Alsó sor:

1.

Lady Lavender Southwick (Mavis Pugh): Komikus mellékszereplő, Lord Meldrum nagyon idős és szenilis, de élettel teli anyósa. Papagájával él az egyik emeleti szobában. Örökké várja ifjúkori szerelmét, Dolby kapitányt (akit sokakban felismerni vél), és kedvenc passziója, hogy állandóan hozzávágja a cselédekhez (elsősorban Ivyhoz, akit ő Ethelnek hív) a felszolgált tápiókapudingot. A Meldrum család kezelhetetlen természete miatt lehetőleg kerül vele minden kontaktust, és várja, hogy – öröklés útján – hozzájusson „az öreglány” tekintélyesnek tartott vagyonához.

2.

Mrs Blanche Lipton (Brenda Cowling): Nagydarab, érzékeny. Szerelmes Alfba, a komornyikba, de Wilson kapitány is udvarol neki. Kiváló a meggyes lepénye, és jól főz. Nagyon hasonlít Jameshez abban, hogy elnézi a munkaadóinak jellemhibáit, ám előszeretettel bántja és veszi semmibe Ivyt, Henryt, és Mabelt.

3.

Mabel Wheeler (Barbara New): Őt még Ivynál és Henrynél is jobban lenézik a házban. Mosogató-takarítónőként ő végzi a legalja munkát, amiért három pennys órabérért kap, és – általában – némi ételmaradékot Mrs Liptontól. Kettesben él a férjével, aki elmondása szerint "egész nap csak fekszik". Csípős humorával, szarkasztikus megjegyzéseivel igazi színt hoz a konyhába.

(forrás: Wikipédia)

Sajnos, a sorozat szereplői közül, már többen nem lehetnek közöttünk, de akik még élnek, dolgoznak nagy örömmel találkoztak magyar rajongóikkal.

A képen a Teddyt alakító Michael Knowles, Rose ( Amanda Bellamy) és James - Jeffrey Holland napjainkban, a találkozón

Láthatóan nagyon jókedvűek, s valóban boldogok is voltak! Nagyon meghatotta őket, hogy a magyar rajongók személyre szabott ajándékokat is vittek a színészeknek. Teddy, mosószappant kapott (mert a filmben megőrült a mosószappan illatú cselédlányokért) és "Nyűves vasárnapi pezsgő" feliratú pezsgőt, mert azt viszont utálta. James viktoriánus mandzsettákat és "Miért ne ihatnám az ő borukat?" feliratú bort kapott, ami egyik filmbéli mondatára utalt.

A magyar rajongók figyelmessége, kedvessége és a remek hangulatban telt találkozó kellemes emléket hagyott a színészekben. A szervezők nem régen levelet kaptak a színészektől, hogy szívesen megismételnék a találkozót magyar barátaikkal, a Csengetett Mylord című film első epizódjának vetítését ünneplő, 30 éves évfordulón, 2018-ban.

A csoport tagjai természetesen örömmel fogadták az ötletet, s már most elkezdték a készülődést a jubileumi találkozóra!

Remek program, amire érdemes készülni, különösen egy ilyen nagyszerűen összekovácsolódott csoportban, amelyiknek szinte minden tagja kapásból idézi nap mint nap a film sziporkázó dialógjait!

Két év múlva - ha megérem és beleférek a keretbe - elmegyek velük én is, mert nagy örömömre, tagja lehetek ennek a remek, vidám csoportnak!

(fotók: FB "Csengetett Mylord?" csoport, Bors Online, Google)

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Péterrel és Pállal, a határban

Éppen negyven éve, hogy bejutottam a búzatenger kellős közepére. Nem is akárkikkel, Péterrel és Pállal, a nevezetes két kátai férfiemberrel. Hihetetlen és lenyűgőző volt... Bizton állítom, nincs az a hullámzó óceán, ami vetekedhetne a szőkén ringó, hajladozó búzatengerrel...

BEJUTÁS bejutás aratás BEJUTÁS bejutás aratás Péter és Pál

Hogy hogyan kerültem oda? Június volt és éppen huszonkilencedike, Péter, Pál napja. A népi krónika szerint ezen a napon aprónak és nagynak - vidéken - már a búzaföldön a helye, kezdődhet az aratás!!!!

Ahogy az a nagykönyvben megvan írva:

"A gabonavetés az acatoláson kívül nem sok gondozást kívánt, legfeljebb a madarakat kellett ijesztőkkel távol tartani, ha már sárgult a gabona. A búza érésének szakaszait így határozzák meg: Szent-Györgynap (április 24.) táján szárba indul a vetés, májusban kihányja a fejét, Vid napján (június 15.) abbahagyja a növekedést, Péter-Pálkor (június 29.) megszakad a töve, ettől kezdve már csak érik, és lehet kezdeni az aratást.

(Forrás: http://goo.gl/Va4JVb) " 

Ha aratás, akkor bizony nekem ott a helyem! Kezdő zsurnaliszta voltam, bár a média aranytojásának héjait még jócskán a fenekemen hordtam - de kit érdekelt? Engem az biztosan nem, azon kívül viszont minden, de minden ami csak látható a világból. Így kerültem hát Szentmártonkátára, az aratás kezdő napján, s felkapaszkodhattam a Pál vezette óriási monstrumra, a Class dominátor névre hallgató kombájnra. 

BEJUTÁS bejutás aratás BEJUTÁS bejutás aratás Péter és Pál

Na?

Ezen utaztam, büszkén és boldogan. Pedig a lépcsőn kapaszkodtam, mert ülőhely az csak egy volt, Palkónak a traktoros kombájn vezetőnek, de én menni akartam. - Gyöjjön, ha már annyira akar, de bírnia kell, mert én ki nem hozom, csak ha a sor végére értünk... - aztán összekacsintottak Péterrel, a szerelővel aztán már indultunk is. Hűha! Zaj volt és forróság, szállt a por és a törek... egy idő után úgy kiszáradt a szám, hogy már nyelni sem tudtam. A szépen befésült frizurámat úgy belepte a röpködő törek, hogy már azt sem lehetett tudni milyen színű is a hajam voltaképpen... - Nem ártott volna egy kendő a fejére - mondta Palkó, s magamban igazat is adtam neki. Követhettem volna a marokszedő lányok, asszonyok divatját, jobban jártam volna. 

BEJUTÁS bejutás aratás BEJUTÁS bejutás aratás Péter és Pál

BEJUTÁS bejutás aratás BEJUTÁS bejutás aratás Péter és Pál

- Maga se kaszával jár már - mondtam Palkónak. - Ammár igaz - replikázott - de nincs is hosszú, fodrászos, bodorított hajam... - Tény, ami tény, ő tüsire volt vágva, meg még sapkát is rakott a fejére. Hiába, aki a búzaföldön nőtt fel, az tudja a módit alapból. 

- Nemcsak, hogy itt nőttem fel - mesélte később, már az ebédnél, amit az árokparton tálaltunk maguknak (akárcsak a régi aratók, hajdanában, danában) -

BEJUTÁS bejutás aratás BEJUTÁS bejutás aratás Péter és Pál

...hanem itt is születtem, születtünk, mind a ketten, a bratyóval... - folytatta. - Ezért vagyunk mi, itt Kátán híres emberek....

- Hogy miiiiiii? Itt? Hol? - néztem hitetlenkedve a mellénk huppanó Péterre, aki demizsonban könnyű fröccsöt hozott nekünk a lajtos kocsiról. 

- Itt, itt, éppen itt a nagy nyárfa alatt... 

- Viccelnek velem...

De nem. Komolyan ott születtek. A szüleik, apjuk, anyjuk még zsellérként éltek a háború előtt. Aztán kaptak darabka földet, az osztáskor a háború végén azt művelték. Apjuk aratni jött, anyjuk pedig pocakosan, édes terhével együtt hozta utána a búzaföldre az ebédet. Jött nyugodtan, nem számított ő semmire, nem volt annak még itt az ideje... Csak hát nem tudták ikreket várnak, akik ideje korán a világra kívánkoztak...

- Már akkor is jó gyerekek voltunk, már hogyne lettünk volna azok - mondták ketten, kórusban - nélkülünk nem lehetett aratás... Így hát megszülettek, ott a búzaföld szélén, az öreg nyárfa alatt. Mi is lehetett volna más a két fiú neve, aratás napján, mint Péter és Pál... Könnyen, gyorsan érkeztek a földi világba, nem volt gond velük.

- Itt volt a lajtos kocsi, azzal vittek vissza minket a faluba, anyánkkal...

BEJUTÁS bejutás aratás BEJUTÁS bejutás aratás Péter és Pál

- Volt nagy ováció, ünneplés, mert ilyen azért itt még nem fordult elő. De gondolom máshol sem, hogy aratáskor, a tarlón szülessenek meg a gyerekek. Csodánkra járt a falu apraja, nagyja. Hozták a fonott szalmabábokat, tele lett vele a tiszta szoba...

BEJUTÁS bejutás aratás BEJUTÁS bejutás aratás Péter és Pál

Péter és Pál aztán sem szakadt el egymástól, sem a búzaföldtől. Palkó traktoros, kombájn vezető lett a gépállomáson, Péter meg gépszerelő. De mind a ketten úgy fenik, forgatják a kaszát is, ahogy azt apjuktól, nagyapjuktól tanulták. Mesélték, hogy a legnagyobb ünnep a faluban nem a karácsony, hanem az aratás volt. Az aratást imádsággal, kalapemeléssel kezdték.Az aratók a munkánál használatos eszközeiket a templomkertben gyűjtötték össze, ahol a pap megszentelte. Az aratómunkások a búzatábla szélén letérdeltek, keresztet vetettek, csak ezután kezdték el dolgozni.
Az első búzaszálat, az első kévét, nagy becsben tartották. A hiedelem szerint amelyik baromfi,

háziállat ebből falatozott, az egészséges és termékeny lett. Sok arató derekára kötötte az első kévét, az elűzte belőle a fájdalmat. Az aratás végén pedig egy kis darabon talpon hagyták a gabonát, hogy jövőre is biztosítva legyen a jó termés. Az utolsó kévéből koszorút fontak. Az aratókoszorút a mestergerendára akasztották, és vetéskor a koszorúból kimorzsolt szemeket a vetőmag közé keverték. Így biztosították a folyamatos, bőséges termést... 

- Jobb ez már így, a géppel - meredtek a learatott búzaföldre a nap végén - de a régi aratások hangulatát nem lehet feledni...

BEJUTÁS bejutás aratás BEJUTÁS bejutás aratás Péter és Pál

Én sem tudom feledni azt a napot, azt a régi aratást, azt a két nagyszerű férfit, Pétert és Pált... 

De jó lenne tudni, így negyven év után, vajon élnek-e még ott, Szentmártonkátán? Jó egészségben vannak-e és tudják-e mennyit változott a világ? Ismerik-e az új kombájnokat, a John Deereket, s tudják-e mennyi az aratási világrekord, amit a hollandok tartanak...

Tessék csak nézni:

..és vajon készítenek-e még aratókoszorút?

BEJUTÁS bejutás aratás BEJUTÁS bejutás aratás Péter és Pál

(fotók: google, FB, fortepan, mezőgazdasági múzeum archiv, sulinet)

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Nyugi! Jön már a Dömi bácsi!

JA nagyapám igen híres ember volt. Komolyan.Ismerte fél Budapest. Legalábbis, az a fele, akik Angyalföldre, a Váci úti gyárakba, no meg Újpest számtalan üzemébe jártak dolgozni. Ugyanis ő vezette azt a villamost, a 3-ast, ami a Nyugati Pályaudvartól egészen Újpest határáig futott a síneken - közel 40 éven át minden hajnalban.

Ez volt az a villamos: 

A 3-as villamos a Nyugati pályaudvar melletti Kádár utcától, végig a Váci úton az újpesti Fóti útig járt

 Na, most a Papa, nemcsak villamosvezető volt, hanem különleges ember is. Kinézetre Svejkhez hasonlítanám, mert kerekfejű volt, középen kopasz, élénk kék szemekkel csodálkozott a világra.  A két vidámkék szeme között pedig nagyon pisze orra volt. Nem úgy született, az orrcsontját az orosz fronton törték el egy puskatussal. Mikor már én is éltem, mondta is neki egyszer a körzeti orvos, hogy van egy ügyes kezű sebész barátja, ingyen helyre rakja az orrnyergét... Mondjuk, nem volt túl korrekt ajánlat, mert abban az időben minden orvosi beavatkozás ingyenes volt, viszont egy ügyes plasztikai sebészt elég nehéz volt találni. A Papa persze, kerek-perec elutasította az ajánlatot, hiába, hogy az orvos mondta. Mert bátor ember is volt. Például pertuban volt az összes politikai vezetővel, rádiós bemondókkal sőt! Kádár Jánosnak, az ország első számú vezetőjének még vissza is szólogatott! Igaz, nem ismerte egyiket sem, de a kedvenc időtöltése volt a rádióhallgatás. A Nagyin, rajtam, meg a villamosán kívül ezt szerette legjobban. Élmény volt vele együtt rádiót hallgatni! - Mit képzelsz már te, Kádár Jancsi - szólt vissza a rádiónak - ki fog neked itt bikákat hizlalgatni? Nem olyan könnyű dolog az, ahogy a nagy fejeddel te elképzeled... Igaza lett a Papának, nem is nagyon hizlalgattak bikákat vidéken párt utasításra. Hiába, a Papa tudta ezt is, mert vidéken nőtt fel. Összességében elég tájékozott volt, ami párosítva a józan paraszti eszével, meg az ízes beszédével igen szórakoztató is volt. Így aztán a törzsvillamos-utasok az első peron felé húzódtak, s a hosszú úton megpróbálták megoldani a világ nagy kérdéseit - hajnali négy óra és késő reggeli kilenc között, Újpest és Angyalföld között zötyögve... 

A Papa úgynevezett osztott műszakba járt. Mivel ő lakott legközelebb a Remízhez és gyalog be tudott sétálni, hajnali háromkor kelt és nem sokkal később indult is majd' mindennap, hogy az első villamost elindítsa a korán kelők és a későn fekvők felé... Belegondolni is nehéz a mai eszemmel, hogy panasz nélkül állta végig nap, mint nap a hosszú köröket a villamos elején.. Fagyban, hőségben, esőben, szélben a nyitott peronon... Mert még a múlt század hetvenes éveinek végén is összekapcsolt pótkocsis, nyitott peronú villamosok jártak Újpest és Angyalföld között. Igaz, adott neki a Beszkárt (eredetileg, a kezdetek kezdetén - így hívták az akkori közlekedési vállalatot) teljes ruházatot. Vastag, báránybőrrel bélelt téli bundát, ólomtalpú, ágyékig érő steppelt, bélelt csizmát. Na, hát az volt ám a csoda! Majdnem  olyan magas volt, mint én négyévesen, a súlya, csak az egyik párnak nehezebb volt, mint az én. Megmozdítani is alig lehetett, nem hogy még lépni benne! Szőrös usankája is volt a Papának, védeni a fejét a fagy és a süvítő szél ellen. Gyanítom nemcsak azért utálta annyira ezt a sapkát, mert ha nem akarta, hogy lefagyjon a füle, le kellett hajtania a szőrös két fülvédőt és az álla alatt megkötni zsinórral, mint az asszonyok a fejkendőt...

Kicsinek nagyon büszke voltam a Papára. Arra, hogy villamosvezető, s hogy ő hozza ki a Remízből az első villamost...

Kis kölyökként gyakori programunk volt a Nagyival, hogy kiálltunk a Váci út sarkára és vártuk a Papát, aztán mentünk vele egy kört. Nézelődhettem kedvemre, és a Papa megengedte, hogy néha, ha nem volt olyan nagy a forgalom csöngethessek egy picit (ahogy József Attila mondaná) a nagy gömb alakú, rugós csengővel, ami a levehető kurbli mellett volt a műszerfalon. Sajnos, tényleg csak egy picit csöngethettem, mert a csengő nagy volt, a rugója kemény, a kezem meg kicsi, s erőm sem volt még annyi, hogy nagyot tudjak csapni rá... De azért a Papa besegített, mint sok minden másba is az életem során, hogy könnyebb legyen nekem... Pedig nem volt vér szerinti nagyapám, de igazibb volt az igazinál. A valódi nagyapámat hiába várta haza a háborúból a Nagyi... Soha nem érkezett meg, mert már útban hazafelé, közel Pesthez Inárcs-Kakucsnál agyonlőtték a menekülő németek. Mikor a Nagyi azonosította, azt látta, hogy arccal feküdt a sírban, de az a pepita kockás mellény volt rajta, amit még ő kötött neki a dermesztő orosz hideg ellen. A Papa haza ért a háborúból, a hadifogságból, törött orral, hiányzó három újjal a bal kezén, de őt nem várta senki... Az ágyába az asszonya új férfit fektetett, mert úgy hitte, odaveszett...

Ők ketten, a Papa meg a Nagyi az újpesti Remízben (hivatalosan villamos kocsiszín) találkoztak össze. Ez volt az:

A Nagyi itt takarította a villamosokat, a Papa pedig innen indította első útjára a villamost. Papa - ahogy mesélték - mindennap vitt be magával két pacsnit, ami egy lapos, édeskés péksütemény volt. Az egyiket magának, a másikat a Nagyinak. Aztán rákövető tavasszal, hogy megismerkedtek, a Papa Pünkösdkor megjelent egy csokor rózsával és megkérte a Nagyi kezét. A Nagyi meg igent mondott! Soha jobb döntést nem hozhatott volna! Mikor én születtem, már egy család voltunk...

Bemehettem vele a kocsiszínbe is. Igaz, csak egyszer mert féltett, hogy valamelyik villamos egyszer csak gondol egyet, megbokrosodik és neki indul... Ezért kellett vigyázni. Jártam vele a Bagolyvárban is, ami hajdanán a Károlyi grófok vadászháza volt, de hosszú évtizedeken át a villamosvezetők, kalauzok, kalauznők pihenő helyeként szolgált. Ez volt az:

A Bagolyvár ma is látható, Újpest és Angyalföld határában, az Északi-összekötő Híd mellett, pedig a villamos síneket már régen felszedték, az útburkolat alatt a metró dübörög. A Remíz, a hajdani kocsiszínben pedig ma a CBA Cent áruháza van, a villamosok helyén most áruval feltöltött polcok sorakoznak.

Visszatérve a Papához. Szégyellem, de volt egy időszaka az életemnek, amikor borzasztóan utáltam, hogy villamosvezető a nagypapám. Serdülő, süldő lány lettem, fiúkkal császkáltam, a suliból kilógtunk moziba, vagy csak úgy le a Duna partra az osztálytársaimmal.. Ekkor derült ki, hogy a Papa többet tud a viselt dolgaimról az iskolában, mint én magam. Ugyanis vele utaztak jövet-menet a tanáraim is... Szerették őt, beszélgetni is szerettek vele, agy aztán a sorsom nyitott könyv volt előtte.

Soha nem felejtem el, úgy a hatvanas évek végén  lehetett, koncerten voltunk a haverokkal az Ifi Parkban. Utána császkáltunk, kóvályogtunk, hülyültünk a városban, hajnalig. Otthon persze azt mondtam, hogy egy barátnőmnél leszek éjszaka, akivel átvesszük a matekot... Kellemes volt a langyos nyári éjszakában bandázni, de hosszú volt az éjszaka, csípős a hajnal... Álltunk a megállóban, dideregtem, amikor egy másik várakozó utas odaszólt nekünk:

- Nyugi srácok! Jön már a Dömi bácsi.... 

Még ki sem mondta, mikor a semmiből, fényárban úszva, megjelent a villamos. Jött a Dömi bácsi, most is, mint mindig pontosan... Persze, hogy a Papa volt. Csúnyán lebuktam... Hja, az első villamos, ha elindul feléd... rendben is van minden, ha nem a Nagypapád vezeti...

Nem veszekedett. Megmondta, hol nyit ki az első bolt, ahol kapunk friss kiflit, tejet, zacskós kakaót. Pénzt is adott, jutott belőle mindannyiunknak. Akkor, amikor tovább ment a villamossal, az Újpesti Bőrgyár mögül (akár a dalban) előbújt az első napsugár - ami, ma már tudom, mindig egy kicsit a Papára is várt...

*****

(fotók: első kép: Zoltán Szarka, FB, Budapest régi képekben

2., 3., kép: hampage.hu, ahol Elveszett sínek  (KATT) címmel

remek írás olvasható Budapest megszüntetett villamos vonalairól)

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Királynők könyve a könyhéten

Bár még május elején járunk, de már nincs egy hónap sincs hátra az év - hosszú évek hagyományai alapján kialakult - legrangosabb kulturális eseményének, az Ünnepi Könyhétnek megnyitásáig. A rendezvény egész pontosan 2016. június 9-én kezdődik, központi helye - mint eddig minden évben - a Vörösmarty tér lesz, ahol a könyhétre megjelenő művek alkotóival is találkozhatnak az érdeklődők, rajongók. Hiszen az is hagyományos már, hogy a különböző kiadók könyvsátrainak "portáján" a legkeresettebb szerzőik dedikálják műveiket. Az idei könyves kínálat - a hírek szerint - minden eddigénél bővebb lesz és tematikájuk szerint is  a legszélesebb választékot adják.

Az egyik legnagyobb érdeklődésre számottartó könyv - nagy valószínűséggel - a K.u.K. kiadó Elfelejtett királynők című könyve lesz, Köves József író alkotása.

Rövid kis ismertető a műről:

Azon túl, hogy a kötet - aprólékos kutatómunkán alapulva - igaz történeteket dolgoz fel, így mutatva be a két háború közti Magyarország lányainak, asszonyainak életét, lehetőségeit - korrajzot is ad a társasági élet viszonyairól, társadalmi, történelmi eseményeiről, a korabeli lapok, újságok hatásának súlyáról - rendkívül izgalmas, érdekes olvasmánynak is ígérkezik. Hiszen szinte minden egyes szereplőjének élettörténetéből, akár több lányregényt is lehetne írni.

A kötet érdekessége az is, hogy megjelenése két aktuális eseményhez is kapcsolódik. Az egyik, (amiről már magam is beszámoltam itt a reblogom egy posztomban (katt), az egyik elfelejtett szépségkirálynő, Gábor Zsazsa története is olvasható benne, aki hamarosan 100. életévét tölti be.

A másik szommorú aktualítás a tragikus sorsú Molnár Csilla...

A háborút megelőző évek szépségversenyeit követően, Magyarországon, a II. világháború után, csak 1985-ben rendeztek újra szépségkirálynő választást, ezt nyerte meg a 16 éves fonyódi diáklány...

Belőle nem lett híres színésznő, fotómodell, herceg felesége.... Az ő életéből csak egy nagyon rövid, szomorú történet lett, a sors írta így.

1986. július 10-én örökre elment, önkezével vetett véget életének - 17 éves volt... harminc éve nincs közöttünk...

Tovább
Megosztom ezt a cikket


 Fradi Sas vs. Fischer Iván

A Ferencvárosi Torna Club kabala figurája, Zöld Sas

Fischer Iván, Kossuth díjas karnagy, a Budapesti Fesztivál Zenekar vezetője:

Az első májusi hétvége szombatját, a kellemes idő mellett két figyelemreméltó, komoly társadalmi érdeklődésre is számot tartó esemény tette emlékezetessé. Ezen a napon, május 7-én került sor a focit imádó nagy számú közönség érdeklődésével kísért magyar kupa döntőre, a két örök rivális az Újpest labdarúgó csapata és a Ferencvárosi Torna Club között.

A másik nagy esemény egészen  más kultúrát szerető közönséget vonzott, ugyanis a Budapesti Fesztivál Zenekar, Fischer Iván Kossuth díjas karmester vezetésével flashmobot rendeztek a város szívében, a Vörösmarty téren.  

Kérdezhetné bárki, hogy jövök én ahhoz, hogy ezt a két merőben különböző eseményt összekapcsoljam és egy lapra hozzam? A társításra két kiemelt hír adott okot. Köztudott, hogy a fővárosi közgyűlés megszavazta azt a csökkentést, ami arról rendelkezett, hogy a Fischer Iván vezette BFZ (Budapesti Fesztivál Zenekar) eddig kapott éves támogatását, 260 millió forintról 60 millióra csökkentse. A világhírű zenekar karnagya természetesen nem hagyta szó nélkül a megvonást, nyílt levélben és különböző sajtóorgánumokban is hangott adott nem tetszésének. Tarlós István, Budapest főváros első embere, polgármesterének meg ez nem tetszett, ő is elmondta az ehhez kapcsolódó érveit. Szerinte a támogatás, akkor is támogatás, ha jóval kevesebb, mint amennyi eddig volt. Viszont, minden támogatásnak örülni kell, mert előfordulhat az is, hogy egyáltalán nem kap valaki támogatást. A csörte kettőjük között folytatódott, mert a BFZ vezetője erről így vélekedett: 

"Egy modern, jól átgondolt támogatást attól érdemes függővé tenni, hogy az mennyi hasznot hoz a társadalomnak. A tegnapi The Times úgy fogalmazott, hogy a BFZ több ismertséget szerzett Budapestnek, mint az összes többi kulturális szervezet. Ez szerintem túlzás, de az vitathatatlan, hogy mi Budapest jó hírét szolgáljuk évtizedek óta, és ennek hasznossága mérhető. Azt a látszatot kelteni különféle számok összeadásával, mintha mi úsznánk a pénzben, egyszerű hangulatkeltés a Fesztiválzenekar ellen. Nem úszunk a pénzben. Jól meg kell fizetnünk muzsikusainkat, mert sze­retnénk itthon tartani a legtehetségesebbeket, de ez nem könnyű feladat, mert vonzzák őket azok a nyugati zenekarok, amelyeknél a támogatás a miénk többszöröse. " (idézet nol.hu) " 

 Ezek után olvastam az újabb hírt, miszerint:

"A magyar futballt gyökeresen megváltoztató tervet eszelt ki a miniszterelnök, aki úgy véli, a fővárosi zöld-fehérekből és a székesfehérváriakból a Bajnokok Ligája csoportkörébe rendszeresen bejutó gárdát kell faragni."

"Orbán Viktor meghódítaná az európai focit, ennek érdekében pedig évi tízmilliárd forintra emelné a Ferencváros és a Videoton költségvetését, ami több mint a triplája lenne a jelenleginek. A lépésre azért van szükség a bajnok és az ezüstérmes együttesnél, mert a kormányfő eldöntötte: évről évre a BL-csoportkörben akarja látni az FTC-t, vagy a Vidit." (idézet: rangado.hu)

Ahhoz gondolom, nem kell túlzottan magas matematikusi képzettség, hogy valaki ki tudja számolni, hogy forintban mennyi a különbség 10 milliárd forint és 260 millió forint között. Ahhoz azért már marketing szakemberek kellenének, hogy pontosan  kiértékeljék, mi az ami erőteljesebben növelné Magyarország imázsát a világban, minek van nagyobb reklámértéke a nemzetközi piacokon, s milyen ügy támogatása jelentene nagyobb pénzügyi és erkölcsi "hozamot" kis hazánknak.

A tényeket ismerve egyelőre, úgy áll a helyzet, hogy a Budapesti Fesztivál Zenekar a világelsők között van, ismert és szeretett. A Ferencvárosi Torna Club és a Videoton foci csapata pedig nem az élvonalban halad a világ futballcsapatainak ranglistáján.

Igaz, az egyik támogatást (a BFZ-ét) a főváros adja, a másikat a kormányzat. A kalap, ahonnan ez a pénz kikerül, közös, úgy hívják: állami költségvetés. Ezt pedig az adófizetők és tisztességesen adózó és működő nagy- és kisvállalkozások töltik fel.



Persze, ezen a két területen kívül még számos más helye lenne a millióknak, csak, hogy a legfontosabbakat említsük: az egészségügy, oktatásügy, a gyermekétkeztetés, a mélyszegénység és sorolhatnánk...

De pillanatnyilag most a komolyzene és a futball támogatása áll szemben egymással...

A Fradi alaposan készül a nemzetközi megmérettetésre. Élő sast szerződtetett a mérkőzések előtti röptetésre, tervezik a pályán sasröptető kialakítását és majdan fiókák nevelését is...  

De, minden kezdet nehéz. A jelenlegi csapadékos időjárás nem kedvez a madárnak, mert ilyenkor kevesebbet tud repülni. A tavaszi szezonra való felkészülést január végén kezdte meg. Mostanában már a meccsek előtti repülésekre készülnek.

A sas kiképzője, személyi edzője, Szabó László így nyilatkozott a klub honlapján:

"A mezei nyúl-szezon decemberben ért véget, most már nehezebb dolgunk van a vadászattal. Ebben az időszakban a rókára lehet vadászni, amiben jelenleg a Fradi Sas a tapasztalatszerzés időszakát éli. Az ő életében egyébként is a sportmunka az elsődleges, ezért a sérülésveszélyes helyzeteket igyekszünk kerülni. A kondíciója és a fejlődése miatt viszont fontos számára, hogy megízlelje a vadászat ízét is. Egyelőre azért is jutalmat érdemel, ha jól megkerget egy rókát."

Szép ez az élő Fradi Sas, szó se róla.

Ügyes is.

Egyelőre úgy tűnik (igaz némi külső segítséggel) alaposan lekörözte Fischer Ivánt....

(fotó: mno.hu, fradi.hu, videók: youtube)

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Szerelmes mese, érettségire

Az utolsó évben jött az iskolába. Szeptemberben, az első tanítási napon ott ült a hátsó padban. Határozottan bambán vigyorgott és intett egy bátortalan üdvözlést a beözönlő osztály felé: "Megjöttem, na és...?" Persze, hogy mindenki ráfigyelt, ő volt az új fiú, akinek csak a nevét tudtuk és azt, hogy Zalaegerszegről érkezett. Na, meg amit láttunk, mi lányok, hogy jóképű, (nagyon), szórakozott (kicsit) és irtóra hányaveti... Itt aztán vége is lett minden tudományunknak, mert az új fiú senkivel sem beszélgetett napokig. Az osztály bombázói izegtek-mozogtak, mindennap másik fülbevalóval, másik frizurával, hangos viháncolással vonultak be a terembe, hát ha észrevétetnek... Mind hiába... Az új fiú rájuk sem hederített. Érdekes, a srácokkal észrevétlenül, gördülékenyen összebarátkozott. Együtt fociztak, snóbliztak, dumáltak... A csicsergő csapat, a lányok nem nagyon vették jó néven, hogy volt valaki a közelükben, aki egyikükre sem figyelt... Erről ment óra alatt, szünetben és mindig a találgatás:- Merre lakik? Miért jött el vidékről? Milyen tárgyat, zenét és milyen NŐT szeret? Szőkét, barnát, vöröset, nagymellűt vagy nagyfeneküt és egyáltalán: VAN-E CSAJA? Jár-e valakivel? - már csak azért, hogy ne strapálják magukat feleslegesen... Valahogy én kívül maradtam ezen... Ódzkodtam a fiúktól, az előző nyáron, egy fájdalmas röpke szerelmen estem át, amit elég nehéz volt feledni. Zsigerből visszahúzódtam a fiúktól, minden új

kapcsolattól (de ez egy másik történet)...  A fene tudja mi ütött belém mégis, az egyik ilyen találgatós beszélgetést halva, mikor a csajszik egymást löködték, hogy menjen már oda valamelyikük az új fiúhoz, szólítsa meg, kérdezze, szóval legyen már végre valamennyire a nőké is! Na, megszólaltam: - Én odamegyek,. .. kérdezek tőle valamit! Választ se várva, már mentem is. Megálltam előtte, a legszélesebb mosolyommal, pillogva, kicsit előrehajoltam, hogy be lehessen látni a blúzomba (ez mindig bejött a pasiknál, addig!) és megkérdeztem: - Te miért jöttél fel Zalából Pestre?..... Csend. Nézett rám én meg vissza. Hihetetlenül hosszú időnek tűnt miremegszólalt: - Mi közöd hozzá????

Nesze!

Éreztem, hogy elpirulok, a belső fülemben úgy hallottam, nagy robajjal omlik le a csábos mosoly az arcomról...

Hirtelen egy hatéves gyerek szintjére süllyedtem, billegtem egyik lábamról a másikra, csavargattam a hajam... Jó sok időbe került, mire rájöttem, elhibáztam a kérdést, tényleg mi közöm is van nekem ahhoz? Az az ő élete....

- Na??? Na??? - kérdezték a lányok. Nem mondtam meg, mit mondott. Azt hazudtam nem válaszolt, majd nagyképűen hozzátettem: - Lehet, jobb lett volna, ha moziba hívom...

arra talán ráharapott volna... Innentől az új fiút én lezártam magamban. Kerültük is egymást, ahogy csak tudtuk.. Az osztályban nem volt nehéz, én elöl, ő hátul - tiszta sor. Bár néha a hátam közepével is láttam a szája sarkában azt a vagány fintort, amivel annyira helyes volt... De ha a folyosón, a lépcsőn futottunk össze jó nagy ívben kerültük egymást, szinte a falba bújtunk nehogy véletlenül összeakadjon az auránk...

Az idő közben ment, megyegetett az új fiú már beszélgetett a csajokkal, viccelt is velük. Ha felelt, jó jegyeket kapott, mert okos volt, különösen a reál tárgyak feküdtek neki. A csapat befogadta, az év vége felé az osztály szépével, a Szíbold Mariannal, már randizott is, együtt tanultak - mondták... Ami nem is volt furcsa senkinek, érettségire készültünk...

Fizikából nagyon gyenge voltam. Matekból sem remekeltem, de az még úgy, ahogy elment.... De a fizika!!!! Úgy bukdácsoltam végig a négy évet, hogy kegyelem ketteseket kaptam, mert a humán tárgyakból, főleg magyarból nagyon jó voltam..  

Ahogy közelgett a június egyre jobban szorongtam és egyre kevésbé értettem a fizikát... Pedig éjjel-nappal tanultam, de a szorongásom nőttön nőtt, az érettségin kegyelemből még sem engedhetnek át...

Gyakran visszatérő álmom volt, hogy ülök a teremben, megkaptuk a tételeket és csodák, csodája tudom a megoldásokat is, írnám én, írnám de nem fog a tollam, az Istennek sem... Ilyenkor csurom vizesen ébredtem...

Elérkezett a fizika írásbeli napja is... Az élet már csak ilyen, aminek meg kell történnie, az meg is történik... Iszonyú meleg volt, soha nem látott kánikula... Ültem a teremben, matróz blúzban, ahogy illik... Megkaptuk a tételt és... csak bámultam az üres papírt... Nem! Nem jött be, amitől féltem! - fogott a tollam, csak az agyam nem! Még az sem ugrott be, amit addig tudtam... Megadtam magam a saját butaságomnak. Meredten néztem a semmibe és még imitálni sem tudtam, hogy írok valamit... Az új fiú elsők között lett kész, kiment a teremből... Aztán megállt a folyosón a nyitott ajtó előtt. Szembe ültem az ajtóval, összeakadt a szemünk... Gyorsan másfele néztem... a táblára, aztán a plafonra, majd megint a táblára... már a hőséget sem, az idő múlását sem érzékeltem... Egyszer csak látom ám, hogy ott áll az új fiú a terem közepén és beszél: - Tanár úr! Az Annának nem ír a tolla... oda adhatom neki az enyémet? - Hogy kinek a micsodája? Vagy mi van? - kérdezett vissza a tanár a melegtől elbambulva. - Az Annának, a tolla... Oda adnám az enyémet neki - mondta új fiú, s már mellettem is termett. A kezembe nyomta a tollat, s gyorsan hozzátette: - Itt van egy papír zsepi is, ha elsírnád magad... - úgy adta a kezembe a papírzsebkendőt, hogy közben gyengéden megszorította a kezem... - Kösz.. - suttogtam, nem tudom, hogy hallotta-e, mert már ott se volt. Fura volt így ez az egész... A tollam fogott, sírni se készültem... szétnyitottam a papírzsebkendőt... Apró betűkkel rá volt írva két tétel megoldása... Forróság öntött el, aztán borzongani kezdtem, mint aki fázik, DE! életre keltem tetszhalottamból.... Volt még annyi idő, hogy lemásoljam, ami a zsebkendőre volt írva... Egyáltalán nem volt biztos, hogy ért az a két megoldás valamit, mert azt az új fiú nem tudhatta, hogy nekem melyik tétel sor jutott, az A vagy a B.... De engem akkor ez éppen valahogy nem igazán érdekelt.. Kikóvályogtam a teremből s a szememmel kutattam az iskola udvarán álló tömeget... Megláttam. Ott állt a kapuban... Egy villanás, s mintha egy láthatatlan kéz lódított volna meg, elkezdtem futni felé, de úgy, hogy szinte szálltam, mintha a talpam nem is érintette volna a földet... A nyakába ugrottam, magához szorított, perdült velem egyet magunk körül..én meg beleolvadtam az ölelésébe, de annyira beleolvadtam, mintha mindig őt öleltem volna... Hirtelen megszűnt minden körülöttünk, fények villództak, kékek, zöldek, narancssárgák, lilák és vörösek..

 Izzott, zizegett a levegő és csilingelt, csilingelt, csilingelt...

.....éssss!  pontosan tudtam, igen! pontosan tudtam, hogy ezért a férfiért, aki egy szempillantás alatt vált előttem, bennem, nyegle kamaszból férfivá... Szóval, hogy ezért a férfiért én mindent, de mindent megtennék, bárhol, bármikor...

Ma már tudom, ő is ugyanezt érezte: ezért a lányért én mindent, de mindent megtennék, bárhol, bármikor...

Az érettségim sikerült, megkaptam a fizika kettest, jók lettek a megoldások.. Az ölelésből, csók, csókok lettek, sőt több is... Szeptemberben összeházasodtunk...

Azon a napon végett ért az iskola, de elkezdődött a közös életünk. Az az ölelés egy életre szólt...

Hát így.... Sok sikert érettségiző ifjúság! Minden jó, ha jó a vége!

 

 



(fotók forrása: hirado.hu, yogendra.hu)



 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Itt van május elseje...

Nem akartam én ma reggel itt locsogni, fecsegni a blogomban, mert nem nagyon érek rá. Megyünk a gyerekekkel majálisozni... (majd a végén elmesélem hova, hogyan, mert rendhagyó lesz!), de miközben kényelmesen ébredezgettem, kávézgattam - tévézgettem is... (bár ne tettem volna!). Azt mondja nekem (meg a kora reggeli több százezer tévénézőnek) a szpíker (magyarul műsorvezető), miközben éppen a hajdani május elsejékről faggat egy halálosan komoly embernek kinéző politikai elemzőt, vagy kit, hogy: "...  sikerült nekik azért a felvonulásra több tízezer embert összeterelgetni..."

Hogy mi? - kaptam fel a fejem. Terelgetni? Na, ne... ezzel egy kicsit felidegesített, mert erre én valahogy nem így emlékszem. Sem engem, sem a családomat, sem a barátaimat, munkatársaimat nem kellett terelgetni sehova, május elsején. Még ha megköveznek, akkor is el kell végre mondanom valakiknek, hogy mi bizony vártuk a május elsejét sőt! kifejezetten készültünk rá! Kisgyerekként élmény volt az akkori Hősök terén végig vonulni, apám a nyakába ültetett, felülről láthattam a lobogó zászlókat, a lufikat, hallgathattam a zenét és énekelhettünk, mert bizony énekeltünk is... Uram bocsá' mozgalmi dalokat, teli torokból!

Ezt:

A felvonulás végén a Ligetben kaptunk ingyen virslit, zsömlével és sört... Én azóta sem ettem olyan finom, roppanós bőrösvirslit, olyan tömött friss zsömlét, mint azokon a régi májusi felvonulásokon! Arról már nem is beszélve, hogy Apu mindig megengedte, hogy a söréről lenyaljam a habot... Ezt persze az Anyunak meg a Nagyinak nem volt szabad elárulni, ez volt a mi kis közös titkunk. Májusi titkunk... Volt úgy, hogy a Hüvösvölgyi Nagyrétre mentünk majálisozni, s mivel akkoriban még nem nagyon  lehetett márkás hátizsákokat kapni, füles fonott kosárban vittük magunkkal az elemózsiát, rántott húst, fasírtot, amit a Nagyi hajnalban sütött indulás előtt, a friss paprikát és paradicsomot, amit azért (minden ellenkező híresztelés ellenére!) lehetett kapni a munkásás kerületek piacain is - és még a gyári munkások is megtudták venni!  Jó volt. A legjobb az volt benne, hogy beszélgettünk, nevettünk, vitatkoztunk, és sokan voltunk, idősek, fiatalok, munkások és tisztviselők - dolgozó emberek.

Nem, nem tízezer ember jött akkor össze, hanem jóval több, csak becsülni lehetne, hogy hányan vonultak át a téren... Dokumentálva is van....

Nem vitatom, hogy voltak akiket csökött pártittitkárok, hatalom mániás főnökök kiparancsoltak a felvonulásra, azt sem, hogy akadtak akiknek ez nem tetszett - de az nem a nagy többség volt...

Jöttek színészek, művészek is...

A felnőttkori élményeim sem erről szólnak az emlékeimben... Igaz, a virslit a hetvenes években már nem adták ingyen, a sört sem, tudom, mert akkor már megihattam büntetlenül egy egész pikkoló világost.... Hosszú, kecses pohárban mérték ki a 3 deci csapolt sört, s amíg kortyolgattam, mindig eszembe jutott Apu, meg a májusi titkunk... Jó volt! Mint ahogy jó volt, hogy kamaszként csoportosan a Vurstliba mentünk, igaz azt akkor már Vidám Parknak hívták. De függetlenül a nevétől nagyon élveztük az Elvarázsolt Kastélyt, a hullámvasutat, a forgóhordót, amin át kellett sétálnunk két lábbal, ha tudtunk... Azt hiszem ezzekkel a jó érzésekkel nem lógtam ki az ifjú értelmiség soraiból sem, mint munkáslányból lett első generációs értelmiségi..

Tessék megnézni, meghallgatni ezt a videóklipet! Ez már önmagában történelemi kuriózum, hiszen Koncz Zsuzsán, Bródy Jánoson kívül (többek között) látható rajta  fiatal Estreházy Péter is, amint éppen a Vurstliba igyekszik...

Vidéken sem volt ez másként, ott is ünnepeltek, májusfát állítottak, ünnepi ebédet főztek, aranyló tyúkhúslevest csigatésztéval, rántott csirkét, petrezselymes krumplival, fejes salátával, került még asztalra kapros túrós pite is... Vonultak ott is, kezdetben felpántlikázott  lovakkal, szekerekkel, később még bringával is, mint, ahogy ez egy régi  Bősárkányban készült képen is látható (fotó forrása: borbacs.network.hu)

Jó kép, nem?

Hát igen.  ilyen is volt.....

Ma mi, a család, rendhagyóan ünneplünk! Budapesti városnéző túrára megyünk, új, alacsony padlós busszal, a tömegközlekedésben... DE! Nekem, mamának, meg a menyemnek saját sofőrünk lesz! Igen, jól sejti, aki sejti: a buszt a fiam vezeti... Van ugyan már egy diplomája, de azzal a kutyának sem kellett! Így aztán pályátmódosított, elvégezte azt az ingyenes tanfolyamot, amire netes kutatásai során ügyesen rátalált. Nem boldogtalan, azt mondja: helyemen vagyok! Gyerekkoromban úgyis mindig buszvezető akartam lenni!

Ő tehát munkával ünnepel a munka ünnepén, mi meg vele tartunk - nem csupán  szolidaritásból! Viszünk neki egy kis hazait, lesz benne kapros-túrós pite is... Ha végez sétálunk majd egyet a Tabánban, a régi nagy rock koncertek színhelyén...

Jó lesz! (vidám vagyok!)

...ésss! Egészen biztos nem nézek majd tévét, ahol szép reményű, fiatal megmondóemberek akarják átfesteni azokat az emlékeket, amit én éltem meg...

Kellemes majálist mindenkinek!

(fotók forrása: prograsmturizmus.hu, xfree.hu, borbacs.network.hu,  index.hu)

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Gördülő gondolat...

Tegnap volt a tánc világnapja. A harmónia, a zene, a tánc szerelmesei látványos programokkal ünnepeltek ezen a napon. Délelőtt flashmob volt a Margit hídon, s egész napos, reggeltől estig tartó program, bemutatókkal, közös tánccal a Műcsarnok Táncteraszán. Hasonló programokon vehetettek részt a tánc kedvelől Magyarország nagyvárosaiban és kisebb településein is.

Látva a az átszellemült arccal táncoló fiatalokról, idősebbekről készült képeket a híradásokban, eszembe jutott, hogy van nekünk egy világhírű tánccsoportunk is, akiket látva mindig nagyot dobban a szívem az örömtől. 

Hogy miért? Mert ha őket látom, ahogy őket nézem, újra megerősíthettem azt a hitem, hogy mondjon bárki, bármit a világ legnagyobb csodája, az ember maga, hiszen képes akkor is túllépni a gondjain, ha nincs mivel... Elegánsan, bájosan, hittel és hatalmas akarattal átgördül rajta...

Tessék nézni, ők azok, akik megtalálták a csodát, a Gördülő Tánccsoport... (csak egy kattintás és megismerhetitek őket!)

...s ha már éppen az adóbevallások idején járunk kigördült a fejemből egy gondolat...  Van 1 %-unk, amivel egy jó ügyet támogathatunk, talán nem kell annyit gondolkodnunk, kiket ajándékozzunk meg vele...


 

(foto: magyarszo.com, youtube video )

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Napi okos...

A napokban őrülten bepánikolt a lányom, mert Magdika, a takarítónőjük (már majdnem családtag, évek óta söpör, söpröget náluk) lebetegedett. Azok a fránya epekövek! Nem lehetett halogatni, műtét, pihenés, lábadozás...  Így hát sajna' arra az időre, új, alkalmi takarítónőt kellett keresni. Mondta, hogy vállaljam  el én, de hát nem mertem! Messze vagyok én a Magdikától! Az egy született szent, szó nélkül takarít! Én nem állnám meg - ki akar háborút? Nem merészelek én a Magdika lábanyomába se lépni! Maradt hát a keresgélés, válogatás. Pasi ügyben sosem volt valami okos a lányom soha, de most felülmúlta önmagát! Az urára bízta a keresgélést, válogatást, mert neki menni kellett a műkörmöshöz! Na, meg is lett az eredmény, meg a kiválasztott. Nem pont ő az, aki a képen látható, de hasonló....

Lett nagy jajgatás, mert az ura pont erre a napra (éppen!) szabadnapot is kapott, a lányomat meg Kaposvárra akarta küldeni, hogy tárgyaljon az üzletfeleikkel, mert neki határidős tanulmányt kell befejeznie - otthon, nyugalomban...

Hááát! Mit mondjak nem irigyeltem szegénykét! Adtam neki egy-két jó tanácsot, aztán vártam! Nem rég hívott, hogy képzeljem szegény Anyuka (a másik mama, az ura mamája) pánik rohamot kapott, hajnali hatkor, de az is lehet, hogy infarktus, azonnal orvoshoz kell vinni és sajnos, szegény Gábornak kellett mennie, mert ő kificamította a könyökét tegnap teniszezés közben és nem tud vezetni....

Borzasztó! Ennyi baj együtt és ráadásul jön az új takarítónő! De nem baj, a lányom várja, otthon lesz, megkéri majd arra is, hogy főzzön egy kis friss teát, majd ha végzett a portalanítással!

Nya! Ez a reggel végülis jól kezdődött! Mondtam én a lányomnak, hogy nem árt, ha az ember jóban van az anyósával, mert úgy könnyebben el lehet intézni egy gyorsan múló kis pánikrohamot, ami sürgős orvoshoz szállítást igényel! :-)))))

Jobb is, hogy a lányom lesz az új takarítónővel, mert a végén a vejemnek, amilyen nagy mafla, az új nő felszámolta volna még a kilátást is!

Kellemes ez a reggel, olyan bársonyosan laza, még ha hűvös is van  egy kicsit...

Trallala..trallalala....

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A százéves királynő haza vágyik

Felröppent a hír, hogy a máig leghíresebb magyar szépségkirálynő, századik évébe lépve haza vágyik... Százévesen már csak egyetlen vágya van, magyar földön élni, s magyar földben megpihenni...

Hogy ki ő? Tessék nézni, fénykorában:

Gábor Zsazsa, aki 1917. február 9-én született Budapesten. Valójában, Gábor Sáriként anyakönyvezték,  Gábor (Grün) Vilmos és Kende Jolie második kislányát. Nem Sárának, nem Saroltának, hanem így Sárinak, mert az édesanyja rajongott a kor ünnepelt színésznőjéért Fedák Sáriért. Ha a mama kislánya születésekor arról álmodozott, hogy gyermekéből színésznő lesz - akkor bizony nagyon jól álmodott! Mert a középső lánya, Zsazsa-Sári annyira színésznő lett, hogy még csillagot is kapott a nagy hollywoodi sztárok között a Hollywood Walk Fam-on - eddig egyetlen magyar származású színésznőként! Bár, sokan nem annyira színészi tehetségének és játékának tudják be hírnevét, látványos sikereit. hanem inkább zűrös-zajos magánéletének, amit nagy csinnadrattával végig a nagy nyílvánosság előtt élt. A műértő kritikusok nem is annyira híresnek, mint inkább hírhedtnek tartják kilenc házassággal, rendőr veréssel, vélt és valós lopásokkal tarkított életét. De vélekedjenek róla bárhogyan is az emberek, egy biztos: rekordokat döntögetett és nem sokan tudták őt legyőzni ha nagyon el akart érni valamit.

- Pedig volt, aki megelőzte - mondja Köves József író, aki a magyar szépségversenyek történetét kutatva írta meg az Elfelejtett királynők című könyvét (ami az idei Ünnepi Könyvhéten jelenik meg), az első 1929-es szépségkirálynő választástól kezdve napjainkig. 1957-ig. – (Mert ezután 1985-ig – melyen a tragikus sorsú Molnár Csila nyert – nem volt országos verseny) - Gábor Zsazsa, akkor még Gábor Sáriként először, az 1933-as szépségkirálynő választáson indult 17 évesen. Akkor nem ő lett a királynő, hanem egy szegény családba született áruházi eladónő, Gál Júlia. (A Filmhíradó is tudósított már a Miss Magyarország választásról, a felvétel ITT látható) Az ő története is volt majdnem olyan regényes, ha nem is olyan eseménydús, mint a három évvel később, 1936-ban királynővé választott Gábor Zsazsának. Az országosan, sőt mondhatnánk úgy is, Európa szerte kiemelkedően rangos társasági eseménynek számító szépségkirálynő választást, a korabeli legnépszerűbb képeslap, a Színházi Élet szerkesztősége hírdette meg. Ők bonyolították a rendezvényeket, s folyamatosan tudósítottak a nagy érdeklődéssel kísért  eseményekről, ami nem ért véget itt Budapesten, mert a mindenkori magyar szépségkirálynő résztvett az Európa legszebbje versenyen is. . Így látta meg az újságban egy magyar származású, Chilében élő fiatal és gazdag földbirtokos Gál Júlikát, a kis áruházi eladónőt. Budapestre hajózott és a Színházi Élet szerkesztőségébe ment megkérni a lány kezét, mert abban a lapban látta meg először élete szerelmének képét. A találkozásuk igaz szerelemmé vált, majd házassággal végződött, mint a szép, szerelmes lányregényekben. Bár közben kiderült, hogy a gazdag fiataelember csődbe ment, aztán végül még sem. Majd Gál Júliát beperelte kártérítésre az az asszonyság, aki anyagilag támogatta abban, hogy ruhákat vehessen, taxival járhasson, egyszóval rangjához méltóan tehessen eleget azoknak a meghívásoknak, amiket az elittől kapott - mondja Köves József. Az író Elfelejtett királynők című könyvéből más érdekességeket is megtudhatunk a hajdani szépségkirálynőkről. Például, hogy 1931-ben Tasnády Fekete Mária lett a szépek szépe Magyarországon. Ő nem hollywoodban csinált színészi karriert, hanem Berlinben, Duday Brunó segítségével, aki az UFA filmgyár magyar származású producere volt, s nemcsak szerepeket adott a szépségkirálynőnek, hanem feleségül is vette. A házasságuk válással végződött, mert Márai Sándor üccse, Radványi Géza filmrendező belehaparodott az asszonykába és a férjétől kérte meg a kezét. Az férj, először filmötletnek hitte az "asszonykérést" -  de miután kiderült, hogy komoly, beleegyezett.

Természetesen szó van a könyvben az 1936-os legszebb magyar lányról, Gábor Zsazsáról is, akinek harmadszori nekifutásra, húszévesen sikerült királynővé válnia a legszebbek között. Igaz, ő jutott a legmesszebbre - egészen Hollywoodig, az amerikai elnökök barátságáig.  Most már tudjuk, egy dologban  vitathatatlanul övé lett az elsőség az életben: közel száz évet csak neki sikerült megélnie... A kalandos élet után most már a matuzsálem korú királynő is haza vágyik, Magyarországra, aminél nincs szebb, szerethetőbb sehol a világon...

Erről egy néhány évvel ezelőtti interjúban is beszélt...

Jelenlegi férje, Frédéric von Anhalt herceg, aki immár 30 éve társa Gábor Zsazsának, szeretné teljesíteni felesége utolsó kívánságát. Úgy nyilatkozott, ha az évek óta ágyhoz kötött színésznő egészségi állapota lehetővé teszi, haza hozza őt Budapestre...

Bízzunk benne, hogy sikerül.....

(foto: google, nlcafe, video: youtube kicsiskip feltöltése)

Tovább
Megosztom ezt a cikket


tiki-taki

blogavatar

A világ - színesben...

Utolsó kommentek